Minimax

Dobai Mária – gyerekeknek szóló kézműves foglalkozások megálmodója, vezetője

Dobai Mária vagyok, 39 éves, Székelyföldről, a bútorfestők és fafaragók „Mekkájából” származom Vargyas községből. 10 éve költöztem Budapestre, főállásban az ELTE Számvitel osztályon dolgozom. Már gyerekkoromban imádtam a kézimunka órákat, csillogó szemekkel, lelkesen hajtottam végre az iskolai kreatív feladatokat. Az iskolából hazaérve szabadidőmben is rengeteget rajzoltam, hajtogattam, rendszeresen naplót írtam, láncöltéssel kisterítőket varrtam, pihe puha fülvédőt kötöttem. Hosszú őszi napokon édesapámmal tököt faragtunk, madáretetőt-, csuhébabát készítettünk. Esténként törökbúza (kukorica), ill. fuszulyka (paszuly) szemekkel malmoztunk. Ebben a szellemiségben nevelkedtem. Már gyerekkoromban imádtam alkotni, valamit létrehozni. Mindenben apróságban megláttam a szépet, a csodát, a varázslatot.

torna-dora

Itt a tavasz, bár az időjárás már sokszor lehetővé teszi, hogy családosan a szabadba is kimozduljunk, de még mindig a beltéri aktivitások kapják a főszerepet. Mit gondolsz, milyen aktivitásokkal lehet a leginkább lekötni a kicsiket így a tavasz közeledtével, amihez nem kell túl sok alapanyag és bármelyik háztartásban megtalálható?

Ha alaposabban szétnézünk a lakásunkban rengeteg újrahasznosítható alapanyagra, kellékre bukkanunk, amelyekből érdekes játékot készíthetünk a szülők, testvérek közreműködésével.

Megosztok pár hasznos kreatív ötletet:

  • papír tojástartóból: békát, kakast, manót, tavaszi virágokat készíthetünk,
  • sóliszt gyurmát készíthetünk, temperával színezve,
  • dióhéjból katicabogarat, teknősbékát,
  • papírtörlő gurigájából autót, vagy akár állatokat is készíthetünk,
  • fakanál felhasználásával fakanál bábot készíthetünk,
  • műanyag petpalackból, madzag, seprűnyél felhasználásával lovacskát,
  • fa ruhacsipeszből repülőt, ill. állatokat,

Gyerekfoglalkozásaim során mindig arra törekszem, hogy olyan alkotást készítsenek a gyerekek, amellyel tudnak játszani, hiszen ez a legnagyobb érték, a kézzel készített játék, ajándék.

Sok családban az eltérő korú gyermekek kreatív igényei is mások. Meg tudsz osztani velünk pár olyan praktikát, amelyben kisebb (óvodás korú) és nagyobb (kisiskolás korú) gyerkőcök is jól érzik magukat?

Egy jól bevált kültéri játékötletet szeretnék megosztani, mint a mesékben: a Hét próba ügyességi versenyt. Különböző életkorú gyerekek játszanak együtt, versenyezve egymással: pecázás (papírhal, kendercérna, bot, kampó, kékszínű sál a víz), egyensúlyozás könyvvel a fejen, zsákba ugrás, célbadobás, tekézés, fakanálra főtt tojás elhelyezése, majd egyensúlyozása pár méteres távon, különböző magvak kiválogatása időre.  Az izgalom, a sikerélmény garantált!

Mit gondolsz, a közös, családi, kreatív foglalkozások hogyan járulnak hozzá a gyerekek fejlődéséhez, szociális képességeik kialakulásához? Sok szülő számára az ilyen foglalkozásokon talán nem is a kreativitás fejlesztése a kihívás, hanem ez együttműködés és a türelem fejlesztése.

A kreatív foglalkozás során egy sor pozitív jellembeli tulajdonságot erősítünk meg a gyermekben: kreativitást, pontosságot, fegyelmezettséget, kitartást, rendszerességet, szorgalmat, nemes versengést, biztonságérzetet, önbizalmat, önbecsülést és kommunikációt.

A kreativitás sokszor nem csak egyfajta tevékenységgel köthető össze, megnyilvánulhat kézműveskedésben, zenében, táncban és így tovább. Mi a véleményed arról, hogy a különböző területeket össze is lehet kötni, érdemes a gyerekek figyelmét megosztani például kézműveskedés közbeni zenehallgatással?

Gyerekfoglalkozásaim során nagy hangsúlyt fektetek a kellemes környezet kialakítására. Amikor benti térben alkotunk mindig bekapcsolok zenét is,  a gyerekek alkotás közben jó kedvvel, felszabadultan éneklik a hallott, ismert gyerekdalt. A kézműveskedés közbeni gyerekzene fokozza a hangulatot a teremben.

Mit gondolsz, kikből lesznek a kreatív felnőttek? Mit tanácsolsz a szülőknek, hagyják gyermekeiket kibontakozni, kevés instrukciót adjanak csak, vagy inkább az irányított foglalkozásokban hiszel?

Úgy gondolom, hogy kreatív, önmegvalósító felnőttek azokból a gyerekekből válnak, akik kíváncsiak, nyughatatlanok, önállóak, nagy a szabadságvágyuk, „fürge észjárásúak”.

Hiszem, hogy egy barátságos, inspiráló környezetben, szakértői útmutatással fejlesztheti a gyerek a kézügyességét, a kreatív látásmódját, a problémamegoldó készséget ill. a csapatmunkát. Fontos, hogy a gyerek készségeire fektessük a hangsúlyt, kellő teret adva az önkifejezésre.

Azon gyerekek, akiket a szüleik hagynak kibontakozni: nem félnek a váratlan és szokatlan helyzetektől, nyitottak az új lehetőségekre, kíváncsi természetűek, átlagon felüli a lelkesedésük, megoldásorientáltak és proaktívak.

Loading…