Heinemann Csilla az ELTÉ-n végzett német szakon, jelenleg is nyelvtanárként dolgozik, különböző korosztályú, előképzettségű gyerekeket, fiatalokat és felnőtteket is tanít német nyelvre. A nyelvtanítás fontos része az életének, hiszen saját családtagjai tudását is rendszeresen bővíti.

Hány éves korban érdemes elkezdeni a nyelvtanulást és milyen eszközökkel, módszerekkel?
Normál esetben – tehát ha nem kétnyelvű szülők gyermekéről van szó, akit születésétől fogva több nyelv vesz körül – általános iskola elején célszerű elkezdeni. Emellett van még egy örök szabály is: akkor érdemes elkezdeni az első idegen nyelvvel való ismerkedést, ha már az anyanyelvet, a mi esetünkben a magyart, stabilan használja a gyermek. Ha elsős korban kezdődik ez az ismerkedés, akkor először mindenképpen szóbeli tanulásra fókuszáljunk, hiszen az anyanyelv írásával is még ismerkednek ilyenkor a gyerekek, ebbe a folyamatba nem érdemes bezavarni az első idegen nyelv írásával. Alapszabály, hogy mindent játékosan szabad elkezdeni, a kezdetekben fókuszálva a szókincsre és az adott nyelv ritmikájára. Ettől olyan szuper alapot kaphatnak a gyerekek, hogy később, amikor komolyodik a nyelvtan, akkor sem fognak kétségbeesni.
Fontos, hogy milyen nyelvet választunk első idegen nyelvnek?
Az esetek 90 százalékában az angol a leggyakrabban választott első idegen nyelv, ami nem minden esetben jó választás. Az tény, hogy az angolt manapság könnyű elsajátítani, hiszen az iskolán kívül is rengeteg csatornán találkoznak vele a gyerekek: az interneten, a televíziüban, angol nyelvű zenét hallgatnak, számítógépes játékok is angolul vannak, angol nyelven csetelnek a többi játékossal.
Érdekes látnom, hogy sok olyan tanítvány érkezik hozzám, akik ezután elkezdik a német nyelvet második idegen nyelvként, és bizony kihívásokkal szembesülnek a szótanulás, nyelvtan terén is. Továbbá nehezebb őket motiválni arra, hogy németül fejezzék ki magukat, hiszen ezt angolul is megtehetik. A választást természetesen mindenkinek érdemes a saját belátása szerint elvégezni, általánosságban elmondható, hogy az angollal, mint első idegen nyelvvel keveseknek van problémájuk, azonban a második idegen nyelv már tartogathat meglepetéseket, ezért érdemes lehet nem angolt választani, mint első idegen nyelv. Fontos az is, hogy olyan nyelvet válasszanak, amit a gyerek szívesen tanul, hiszen ez motiválni fogja.
Hogyan magyarázzuk el a kicsiknek, hogy miért fontos más nyelven is megtanulni?
Kisiskolás korban a magyarázattal nem feltétlenül érhetünk el sikereket. Gyakorlatias helyzetekben lehet a legjobban felhívni rá a figyelmet, hiszen fontos, hogy lássák, hogy a szülők is használják a nyelvtudásukat, például nyaralás alkalmával.
Szükséges otthon gyakorolni a nyelvet? Ha igen, hogyan, illetve ebben miként vegyen részt a szülő?
A gyakorlást a hétköznapi élet mezejére szoktam terelni, ami azt jelenti, hogy nem szükséges nekiülni és „programszerűen” gyakorolni gyereknek, szülőnek együtt a hétköznapi házi feladatban való besegítésen vagy a szavak kikérdezésén túl.
A hétköznapi életben, ha például a szülő idegen nyelvű zenét hallgat, akkor közösen megbeszélhetik, hogy miről szól ez a szám, melyik szó mit jelent benne. Vagy akár nézzenek külföldi filmet közösen, eredeti nyelven, felirattal.
Mi a véleményed az egyes okoseszközök nyelvtanuló applikációiról? Érdemes ezeket a gyerekeknek használniuk tanulási célzattal? Ha igen, hány éves kortól?
Szeretem használni ezeket az eszközöket, appokat, nagyon jó szolgálatot tesznek például a gyakorlásban, változatossá teszik a tanulást. Segítségükkel az órán kívül is tudnak a tanítványok foglalkozni a szótanulással, ráadásul hatékonyan. A kezdetektől lehet használni, persze az nem jó, ha a kicsik nyelvtanulási élménye kizárólag a tablethez köthető.
