Minimax

Dr. Király Péter – Rex Kutyaotthon

1989-ben végzett az Állatorvostudományi Egyetemen, 2000-ben kisállatgyógyász szakállatorvosi diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt egy amerikai kisállatklinikán dolgozott, majd a diploma megszerzése után a Budai Kisállatklinika munkatársa lett, 2010-ben 1 évig Angliában praktizált. 1990-2020 között az általa alapított Rex kisállatrendelők vezető állatorvosa, az 1992-ben létrejött Rex Kutyaotthon Alapítvány alapítója, és az alapítvány által működtetett Budapesti Állat- és Természetvédelmi Élménypark (Állatsziget) megálmodója.

torna-dora

A Rex Kutyaotthon Alapítvány számos szabadtéri eseményt, érzékenyítő programot szervez családoknak, gyerekeknek, iskoláknak. Tapasztalataik alapján a felcseperedő generációnak milyen a kapcsolata az állatokkal?

A gyerekek midig nagyon lelkesek és érdeklődők ha állatokról van szó. Alapvetően szeretik és nagyon nyitottak az állatokkal való foglalkozásra, nem hiába a vadudvarunkon élő kecskék és birkák etetése az egyik legnépszerűbb programunk. Ismeretterjesztő foglalkozásaink éppen ezért egyre népszerűbbek, a tavalyi évben közel 1500 gyerek vett részt a Rex Állatsziget oktatóprogramjain.

Mit jelent pontosan és miért fontos a tudatos örökbefogadás? 

A legfontosabb a felelősségvállalás hangsúlyozása. Egy állat örökbefogadása egy életre szól. Jó esetben egy házi kedvencként tartott kutya vagy macska 10-20 évig is folyamatos gondoskodást és áldozatokat jelent. Ezért az örökbefogadás egy nagyon tudatos döntés eredménye kell, hogy legyen. Fel kell tenni a kérdést magunknak, hogy tudjuk-e az állat élete végéig vállalni a felelős tartását. Ebbe beletartozik a minőségi eledellel történő etetés, a rendszeres állatorvosi kezelések, a mozgásigényének kielégítése, az oktatása és minden, ami ahhoz szükséges, hosszú, boldog életet élhessen kedvencünk. Cserébe természetesen hűséget, szeretetet és egy igaz társat kapunk. A Rex Alapítványnál nagyon körültekintően járunk el és igyekszünk minden potenciális örökbefogadónak segíteni, hogy a számára ideális kedvencet találja meg. Részletes kérdőív, többszöri találkozás és végül a szerződéskötés is része az örökbefogadási protokollunknak. Ezzel igyekszünk minimalizálni azokat az örökbefogadásokat, amelyek végül nem lesznek sikeresek és az állatok végül visszakerülnek hozzánk.

Mit tanácsol a házikedvencre vágyó családoknak, mit érdemes átgondolni és figyelembe venni a kiválasztás során? 

A legfontosabb, hogy legyen egyesség az állat örökbefogadásával kapcsolatban. Sosem ajándékozzunk élő állatot. Ha gyereknek szeretnénk, akkor is közösen döntsünk és válasszuk ki az állatot. Fontos, hogy milyen természetű, méretű, fajtajellegű az állat és ezek a tulajdonságai mennyire passzolnak hozzánk, a körülményeinkhez. Vegyük figyelembe az életstílusunkat is, illetve azt, hogy mennyi időt tudunk fordítani a házi kedvencre és tudjuk-e vállalni az állattartással járó költségeket, mindezeket az állat teljes életén át.

Milyen hatással lehet a gyerekek érzelmi fejlődésére, ha háziállat van a közelükben? Kedvezően hathat a társas kapcsolatokra? 

Abszolút. Az állattartás pozitív hatása minden szinten jelentkezik már gyerekkorban is. Iskolás korban például az elvárásokkal, feladatokkal teli helyzetben a kedvencek stabilitást, biztonságot, biztos sikerélményt jelentenek kis gazdáiknak. Ezzel párhuzamosan segíti a szociális kapcsolatok kialakítását, növeli a felelősségérzetet, ráadásul sokszor a házi kedvencek lesznek a gyerekek legfőbb bizalmasai, társai. Fontos azonban, hogy a kisgyerekeknek segítsünk, tanítgassuk őket, mutassunk példát, hogy nagykorukban már önállóan is képesek legyenek a felelős állattartásra.

Loading…