Show me the money!

Talán kevesen tudják, de a sporttörténelem legnagyobb összegű fizetési szerződéseit az MLB-ben találjuk. A két csúcstartó a New York Metsben játszó Juan Soto, aki 15 évre 765 millió dollárt kap, míg a második Otani Sohej, aki 10 évre 700 millióért írt alá a Los Angeles Dodgersszel. Lionel Messi csak a harmadik, az ő szerződése 2016 és 2021 között 674 millió dollárról szólt. Olyan jó más pénztárcájában turkálni, úgyhogy nézzük, kik a legjobban fizetett baseballozók jelenleg?

Otani Sohej,
Los Angeles Dodgers
70 millió dollár

 

Háromszoros MVP az MLB-ben, úgyhogy megdolgozott bőven ezért a fizetésért. A legnagyobbak között tartják számon.

Juan Soto,
New York Mets
51 millió dollár

 

2024 decemberében írta alá a sporttörténelem legnagyobb összegű fizetési szerződését. A Yankees mezét cserélte a Metsére.

Zack Wheeler,
Philadelphia Phillies
42 millió dollár

 

Sérülés miatt ki kellett hagynia két teljes szezont, de visszatért, és jobb, mint valaha. A fizetéséből pedig bőven telik a bevásárlásra.

Aaron Judge,
New York Yankees
40 millió dollár

 

A világ leghíresebb baseballcsapatának legjobban fizetett játékosa. Kétszeres MVP, tavaly is megkapta ezt a díjat.

Alex Bregman,
Boston Red Sox
40 millió dollár

 

Kétszeres bajnokként hagyta el a Houston Astrost, hogy 2025-től a Boston Red Sox játékosa legyen. Egy ekkora sztárt meg is kell fizetni.

Jacob deGrom,
Texas Rangers
37 millió dollár

 

Nem a 2024-es volt karrierje legjobb szezonja, de ettől függetlenül a fizetése jó magas a Texas Rangers ászának.

Blake Snell,
Los Angeles Dodgers
36,4 millió dollár

 

A Dodgers nem sajnálja a pénzt a jó játékosokra, Blake Snell megszerzéséért is kinyitották a pénztárcát. Ő is felkért a listára.

Gerrit Cole,
New York Yankees
36 millió dollár

 

2019-ben franchise rekordot jelentő 324 millió dollárért szerződtette a Yankees kilenc évre. Így az éves fizetése 36 millió dollár.

Mike Trout,
Los Angeles Angels
35,5 millió dollár

 

Generációja egyik legnagyobb játékosa a 1-szeres All-Star, 3-szoros MVP ász. Csak az Angelsben szerepelt egész karrierje során.

Anthony Rendon,
Los Angeles Angels
35 millió dollár

 

A Los Angeles Angels rutinos sztárja 2019-ben került csillagászati összegért a Washington Nationalstől Kaliforniába.

Corbin Burnes,
Arizona Diamondbacks
35 millió dollár

 

Egy évet játszott a Baltimore Oriolesben, majd szabadügynökként az Arizona hat éves 210 milliós ajánlatát fogadta el.

Loading…