Ma már egyértelműen meseterapeutának és drámapedagógusnak vallom magam. 15 évig dolgoztam közgazdászként, majd néhány évig együtt volt jelen a humán és a reál tevékenység az életemben, de rájöttem, hogy ha valamit teljes szívvel szeretne végezni az ember, akkor teljes időben kell csinálnia. Így ma már „csak” tanítok.
Hiszek abban, hogy csak az marad meg bennünk, amit átélünk, amiről történeteink vannak. Az emberi agy elsősorban a mítosz nyelvén ért. A történet ugyan fiktív a mesében és a drámában is, de a megélt tapasztalat valós. Egy életre beleivódik a kapott tudás, érzés, vagy a megélt döntési helyzetben a saját és a többiek reakciója.
- Mi a különbség a „sima mese” és a terápiás célú mese között? Hogyan ismeri fel egy szülő, hogy melyikre van szükség?
Nincs olyan, hogy sima mese, és nincs olyan, hogy terápiás mese sem. Minden mese lehet terápia kiindulópontja, ha megfelelő az adott problémára, az elérendő célra. Igazából nem is a mese a terápiás, nem az gyógyít lelki problémákat, hanem a vele való kapcsolat, munka. Ezen azt értem, hogy különböző problémákra és különböző személyiségnek, más-más mese való, és attól fog hatni, hogy a gyermek vagy felnőtt hozzá kapcsolódik. Ez a kapcsolódás a meseterapeuta által jön létre. Neki kell kiválasztania a megfelelő mesét, a világ kilenc meserégiójának a kincsei közül.
Ez nem jelenti azt, hogy a szülő nem mesélheti bármelyik mesét, amely a gyermeke korosztályához illik, mert nem tehet vele rosszat. A gyermek jelezni fogja, hogy tetszik neki a mese vagy sem. Ha népmesét mesélünk, akkor ez különösen igaz, mert minden mese a rendre törekszik, és minden szereplő megkapja, amit megérdemel. Lelkileg egészséges csemetének bármit mesélhetünk, amely a korosztályának megfelel. Ha pedig probléma van, inkább hozzák el egy meseterapeutához a gyermeket.
Ha műmesében gondolkodunk, akkor vannak célzottan, egy problémára fókuszáló mesék. Itt azonban meg kell nézni, hogy nem lóg-e ki a didaktika lólába, nem veszti-e el a varázsát a mese, hogy direkt módon megmondja, hogy mit is kellene tenni, mi a jó és mi a rossz.
- Mi történik egy meseterápiás, és egy drámapedagógiai foglalkozáson?
Mindkettő történetekkel dolgozik, de eltérő a módszertanuk, a felépítésük és az eszközrendszerük. A meseterápia módszerét Boldizsár Ildikó fejlesztette ki, a drámapedagógia az 1990-es évektől virágzik Magyarországon, Angliából érkezve. A meseterápia során, először megnyitja kapuit a mesevilág, ahová belépve ráhangoló gyakorlatokon keresztül érkezünk el a meséhez, majd a mesemondás közben biztosan kialakul a mesehallgatási transz. Ezután az érzékszerveinken keresztül teremtünk kapcsolatot a mesével, illatokat, tárgyakat, mesei helyeket keresünk, amelyekkel a gyerekek kapcsolatban voltak vagy érzékeltek a mesehallgatási közben. Végül személyessé tesszük a történetet, vagy úgy is mondhatnám, hogy a gyerekek élethelyzetével, problémáival kapcsoljuk össze. A gyerekek persze végig azt érzékelik, hogy játszunk. Valóban ez történik, de ennek a játéknak mindig célja, fókusza van. Ha azt kérem a gyerekcsoporttól a Kristálygömb meséjére építve a foglalkozást, hogy mozgassák a kendőket úgy, hogy le tudják győzni a tűzmadarat, akkor a gyerekek a saját dühüket fogják kiadni. Ha pedig azt kérem tőlük, hogy szelídítsék meg ezt a tüzet, miközben a pataknak a vizét átugorjuk (kék anyag), akkor azt meséli majd el, hogy neki ez a kék anyag, az anyához bújást, az olvasást vagy a kertben való rohangálást jelenti.
- Milyen egyszerű játékos, meseterápiás, drámás gyakorlatokat javasolsz otthonra, amiket egy család együtt is kipróbálhat?
A meseterápiát szakemberek végzik, és a drámás csoportok vezetését is, de szülőként minden olyan játékot kipróbálhatunk, amely a meséhez kapcsolódva az eszünkbe jut. Rajzolhatunk, bábozhatunk, eljátszhatjuk mi magunk is a mesét, használhatunk ritmushangszereket is egy-egy érzés megfogalmazására, kendőket, kockákat a terek kialakítására, gyűjthetünk a természetben köveket, leveleket, kavicsokat, amelyekkel életre hívhatjuk a történetet, csoportosíthatjuk is a szereplőket, mondhatunk mindegyikre jó és rossz tulajdonságokat, arról is beszélgethetünk, hogy ki segített a hősnek, mert mind-mind fejleszti a gyermeket, és elmélyíti a kapcsolatunkat vele.
Csinálhatunk együtt alternatív befejezéseket a meséhez, mert az erősíti az asszociációs és fogalmazó képességet, valamint alkalmat ad arra, hogy egy szomorú befejezést átírjunk, megtalálva a fordulópontot, ahol még van esély a boldog végkifejlet megteremtésére. Azonban ne próbáljuk,- a játék közben- a gyermeknél tapasztalt furcsa megnyilvánulásokat egyedül elemezni, és főleg ne a gyermekkel. A legutóbbi meseterápiás családi foglalkozásomon egy anyuka ijedten hallotta, hogy a gyermeke nem akarja, hogy a mesei ifjú párnak gyermeke legyen. Szerette volna megbeszélni a kislányával ezt a dolgot, kikutatva az okokat, de figyelmeztettem, hogy ezt nem lehet ilyen direkt módon, mert egy gyermek nem tud a mese és a családi között analógiát szőni, nem tudja továbbá kívülről nézni magát, és nincs olyan érzelmi intelligenciája sem még, hogy átlássa a felnőttek kapcsolatának mozgatórugóit.
A szabad játék során persze elhangozhatnak megdöbbentő dolgok a gyermek szájából, de figyelni kell a jeleket, és főleg a gyermekünket, mert komolyabb ok is meghúzódhat a háttérben.
- Mit tehet a szülő, ha a gyerek fél a sötétben, rosszat álmodik, vagy nem akar egyedül aludni?
Minden gyereknek van ilyen korszaka, hiszen a fantáziája által, egy pillanat alatt át tud alakulni a félhomályban a függöny szellemekké, az asztal medvévé. Az lenne furcsa, ha nem így lenne, mert akkor a kicsi asszociációs képességével lenne baj. Legyünk mellette, amikor megijed, vegyük komolyan a félelmeit. Tőlünk, szülőktől vár megnyugvást, és ezt adjuk meg neki! Nem akkor lesz bátor később, ha magára hagyjuk, hanem ha megtanítjuk feloldani a szorongását.
Ha nem tud egyedül elaludni, akkor legyünk mellette, olvassunk neki sok mesét lefekvés előtt, hogy ’’le tudja tenni’’ legalább egy részét a napi negatív történéseknek. A rossz álom is természetes, hiszen a napközben ért hatások akkor dolgozódnak fel. Ha azonban napokon keresztül minden éjszaka felriad, akkor az már traumát is jelezhet, ilyenkor kérjünk segítséget szakemberektől!
- Mit tanulhatnak a felnőttek a gyerekmesékből – és miért érdemes velük együtt hallgatni vagy olvasni őket?
Eredetileg a mesék felnőtteknek szóltak, és csak az hallgathatta őket, akit a közösség felnőttnek nyilvánított. A mesék révén adták át tudást, útmutatást, erkölcsi rendet. Minden élethelyzetnek megvan a maga meséje, mondja Boldizsár Ildikó. A hőst, a segítő ruházza fel azokkal a képességekkel, készségekkel, amelyek hiányoznak belőle. Erőt, ügyességet, megfontoltságot, türelmet, segítőkészséget, kedvességet, kitartást kap tőle, általa. A felnőtteknek is pontosan ezekre van szüksége, csak kicsit más formában is, mint a gyerekeknek! Mi felnőttek is vágyunk a harmóniára, erkölcsi rendre, amelyet a mese sugároz. Arra biztatom a meseterápia iránt érdeklődő felnőtteket, hogy ne a hősre, hanem a segítőkre figyeljenek, és egy új oldaláról ismerik meg a meséket!
